2015. június 12., péntek

15.rész

Nem értem se őt, sem pedig magamat. Utálnom kéne őt, utálnom kéne ezt az egész helyzetet, még sem ezt érzem, sőt élvezem. A csókja finom, édes, nem erőltet semmit, minden mozdulatlanná türelmesen vár a reakciómra. Érzem, ahogy pólóm alját gyűrögeti, lassan kezdi felhúzni derekamról, mire én rögtön észhez kapok és elrántom a kezét. Ajkaitól elválok és a varázs megszűnik, érhetetlen arccal bámulunk egymásra, gondolom nem érti mit is akarok, valójában én magam sem értem, sőt nem értem mit is csinálok, nem kellene ezt csinálnom, nem kellett volna. Nem tudom megérteni milyen tettek késztettek erre.
Érzelem mentes arccal bámulom a padlót, nem is tudom mit mondhatnék neki.Hallom, hogy nagyot sóhajt, de ő sem mond semmit. Talán csak ez a túl sok érzelem hatása volt, annyi minden történt szemernyi kis idő alatt, hogy sok lett ez már nekem és teljesen össze vagyok zavarodva. Én nem akarok Nialltől semmit sem, egy normális életet akarok élni, nem pedig egy ilyet, ahol elveszítem a barátaimat és lassan önmagamat is. Ha még épp eszű lennék, akkor ez sosem történik meg, kezdek attól tartani, hogy minél több ideig vagyok itt, annál előbb megörülök vagy végül nem sikerül olyan erősnek maradnom, mint amennyire szeretnék és összeroppanok, nem fogom tovább bírni. Hiába is szeretnék úgy kitartani.
Belenéztem tenger kék szemeibe, melyek csillogtak a vágytól.
-Én...nem tudom, hogy mi ütött belém nem akartam.-habogtam összevissza.
-Mindegy, én most megyek.-mondta, majd ki is ment a szobából. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hidegen hagyja a dolog. De talán jobb is így nem firtatni az ügyet. Most inkább arra kellene koncentrálnom, hogy visszaszerezzem Perrie bizalmát.

Lementem az előtérbe, ahol megpillantottam őt, éreztem, hogy valamire készül, majd amikor észrevettem, hogy az ajtót zárja ki, akkor a gyanúm be is igazolódott. Tudtam, hogy mire készül, de ezt nem engedhettem meg neki, nem hagyhatom, hogy az ő életét is elvegyék. Az ajtót kinyitotta, de láttam rajta, hogy még gondolkozik, megtegye e vagy ne. Féltem túl sok ideig habozik és meglátják, de aztán egy határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót, majd kilépett rajta. Rögtön utána szaladtam, nem fogom hagyni, hogy ő is úgy végezze!
-Perrie!-kiáltottam utána, majd a kezéért nyúltam, de elrántotta.
-Hagyj békén!-kiáltott rám könnyes szemekkel -Nem érdekel semmi, elmegyek innen és vagy megtalálnak engem is vagy nem.-mondta
-Perrie, nem mehetsz el, akkor te is úgy végezheted.
-Ez nem kétségtelen, viszont nem bírok továbbra is a közelükben maradni! Hónapok óta itt húzom és semmi változás, a körülmények is csak egyre rosszabbak! Ha nem szökök meg akkor is meghalhatok, akkor nem mindegy?!-teljesen megértettem őt, eltudom képzelni mennyi minden játszódhat le a fejében és miken mehetett keresztül, de akkor sem hagyhatom, hogy ezzel a szökéssel halálra ítélje magát.
-Nem mehetsz el, még nem! Szerinted nem veszik észre egyből, hogy eltűnt az egyikőjük kulcsa?!
-Zayn adta oda, megígérte, hogy amíg tudja feltartóztatja őket, addig én menjek minél messzebb.-a könnycseppek csak úgy végig siklottak az arcán, teljesen összetörhetett. Szörnyű volt őt így látni. -Te nem...te nem jössz el velem?-nézett félénken a szemembe. Nagyot sóhajtottam, majd válaszoltam.
-Nem, én még nem mehetek, amint lesz egy pontosabb tervem lelépek én is.
-Hiába valóak a tervek, nincs értelmük, Sam tervének a megszöktetése is egészen jónak tűnt még is ez történt.
-Tudom, de még akkor sem mehetek.-hajtottam le a fejem
-Mért nem?
-Mert én nem csak elszökni szeretnék, hanem bosszút állni is, kemény bosszú lesz, nem fogják megúszni, egyikőjük sem.-feleltem. Még nem mehetek el, ahhoz több dolgot kell megtudnom, kik is ők, mennyien ismerhetik őket és mi is az amit titkolhatnak mindenki elől.
-Megértelek, de én nem bírok tovább itt maradni, remélem sikerrel jársz és ha van ötleted, hogyan is segíthetnék neked megszökni akkor most mond gyorsan, segítek neked kijutni innen!
-Nem szükséges köszönöm, meg fogom oldani.-eresztettem el egy mosolyt, majd megöleltem szorosan. A könnyei ismét elő törtek, egy könnycsepp készült nekem is végig folyni az arcomon, de rögtön letöröltem. Még egy utolsó pillantást vetettünk egymásra, végül elszaladt.Bíztam benne, hogy nem sikerül rá találniuk és sikerül megszöknie, ő több ideje van itt, sok mindenen keresztül mehetett már, megérdemli a szabadságot, ahogyan a többi lány is. Egyáltalán mi a céljuk azzal, hogy fogva tartanak minket, annyit gondolkoztam már ezen, de egy ésszerű választ sem találtam. Ezt csak tőlük tudhatnám meg, de akkor egy jó darabig még találgathatok.
Visszamentem a házba, gyorsan körülnéztem, hogy nem e itt van e valaki, de nem láttam senkit sem. Becsuktam az ajtót és észrevettem, hogy a zárban maradt a kulcs. Lépteket hallottam az emeletről, de esélyem sem volt már elbújni. Egy sötét hajkoronát pillantottam meg, egyenesen felém tartott, majd amikor ideért egy laza mozdulattal kivette az ajtózárjából a kulcsot és zsebre rakta. Már ment is volna el, de még utána szóltam.
-Várj!
-Mi az?-kérdezett vissza unottan
-Ugye nem találják meg?
-Ha messze el tud menni akkor lehetséges, hogy nem, szerintem képes lesz rá, Sam gyenge volt neki azért is nem sikerült, de Perrienek sikerülhet.-mondta
-Hogy-hogy segítettél neki? Mivel a te társad így gondolom te is hoztad ide.
-Igaz, hogy én miattam van itt, de már megbántam nagyon és naponta mardos a bűntudat, hogy idehoztam, mivel beleszerettem... Én szeretem őt és ezt a fiúk is tudják, szóval holnap nagy bajban leszek.-vallotta be. Ezt nem gondoltam volna róla, hogy tényleg szereti Perriet, de látszik rajta, hogy őszintén beszél. Talán most megsajnáltam őt, de ha nem hozza ide, akkor most neki sem lenne bűntudata.
-Elviszem helyetted a balhét!-jelentettem ki hirtelen, de határozottan. Hogy ezzel mi is volt a célom? Bizalmába szeretnék férkőzni, az segítene megtudni fontos dolgokat, illetve tőle talán megkaphatnám a kérdéseimre a választ. -Megteszem, de cserébe az adósom vagy!
-Áll az alku!-kicsi hezitálás után belegyezett, mire széles mosoly terült el az arcomon - Szóval mit kérsz cserébe?
-Válaszolhatsz később pár kérdésemre.-feleltem -Akármit kérdezek te válaszolsz rá!-át vettem felette az irányítást és most én lettem a főnöke, bevallom élveztem a játékot. Elgondolkozott a dolgon, majd aprót bólintott, miszerint benne van. Ha őszintén válaszol mindenre, akkor sok fontos infóm lesz és minél többet tudok annál egyszerűbb a szökés és a bosszúra is rá játszik ez.

2015. május 30., szombat

14. rész

Végett vetettem az önsajnálatnak és felálltam, beszélnem kellett Perrievel. Nem tudom, hogy Zayn elmondhatta e neki, de ha nem akkor mindenképp tudnia kell a dologról.
Elindultam a szobája felé, a lépeseket lassan vettem, féltem a szemébe nézni, mi lesz ha ő is engem hibáztat a történtekért? Akkor talán az egyetlen egy barátomat is elveszíthetem?
Belegondolni is szörnyű volt, hogy elveszítem Perrie bizalmát, én csak rá tudok támaszkodni.
Lassan haladtam a szobája ajtaja felé, kopogtattam az ajtón, de nem jött válasz, erőt vettem és benyitottam. Megláttam őt, az ágyán ült és csak sírt, erősen zokogott, odamentem hozzá. Leültem mellé és a hátát kezdtem el simogatni nyugtatásképpen. Bár sosem volt az erősségem a vigasztalás, viszont most erősen szüksége lehetett rá.
-Figyelj Perrie nagyon sajnálom.-mondtam
-Nem érdekel, ez az egész a te hibád! Te voltál az, aki megakarta őt szöktetni!-rivallt rám. Szemeim megteltek könnyekkel, éreztem, hogy elveszítettem őt is. Nincs senki sem, akire támaszkodhatnék, akire számíthatok és megbeszélni vele a dolgokat.
-Igen, tudom, de én nem így akartam, nem tudtam, hogy ez fog történni.
-De már túl késő. Sam halott és ez a te hibád, menj innen el.-mondta halkan
-Perrie...én nagyon sajnálom, én...
-Nem érdekel, menj innen, és ne is gyere a közelembe többet!-szólt bele a mondatomba. Beláttam ennek nincs értelme, most túl ideges ahhoz, hogy beszélgetni tudjak vele. Jobb lenne, ha tényleg elmennék és magára hagynám. Bíztam benne, hogy nem gondolta komolyan szavait, nem akarom az egyetlen egy barátomat is elveszíteni...
Tehát úgy tettem, ahogy mondta és kimentem a szobájából, visszamentem az enyémbe. Ledőltem az ágyra és kiengedtem minden benntartott fájdalmat. Csak úgy siklottak végig a könnycseppek az arcomon, megtörtem..., de nem érdekel ez most, nem érdekel semmi sem, ha elveszítek körülöttem mindenkit. Most hiába is szeretném az erős magabiztos lányt mutatni, ő elveszett, jelen pillanatban nem létezik. Ki kell engednem a sok fájdalmat magamból nekem is. 
Most tört ki igazán belőlem az a sok érzelem, amit itt nyertem. Az a sok szenvedés, mit okoztak nekem. Az ágyon feküdtem és csak sírni tudtam. Perrie szörnyen dühös rám, nem akar velem beszélni, félek komolyan gondolta, hogy ne menjek többé a közelébe.
Egy idő után hallottam, hogy kinyitódik a szoba ajtaja, besüppedt mellettem az ágy, sírásom még azóta sem maradt abba. Az illető a hátamat kezdte el simogatni nyugtatásképpen. Nem volt kedvem megfordulni és megnézni, hogy ki az. Nem érdekelt ez most, a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. A szökés és a bosszú vágya egyre jobban növekedett bennem, de ez már nem csak rólam szólt, akiket valaha is barátaimként gondolhattam őket elvesztettem, viszont nem az én hibám miatt. Kitudja még hány ember életét elvehették, és vajon raboltak el már másokat is? Ő velük mi történhetett, ha igen?Annyi kérdést feltudnék tenni nekik, de választ nem adnának rá, tudom.
-Ne sírj, próbálj megnyugodni, ez nem a te hibád.-szólalt meg egy hang, amiből ki tudtam következtetni, hogy Niall az. Ismét kedves próbál lenni hozzám, nem tudom megérteni őt. Lehetséges, hogy csak valamit akar és úgy gondolja, hogyha kedves lesz hozzám akkor én is máshogy fogok viszonyulni, viszont engem sohasem hatottak meg a kedves szavak. Szememben ezek a srácok már leírták magukat, ilyen emberekben nem tudnék megbízni néhány kedves szó miatt. Még is jól esett a vigasztalása, hogy próbált megnyugtatni, mind azok ellenére, hogy tudom ez csak egy álca lehet. Más nem volt mellettem, más nem próbált megvigasztalni, egyedül éreztem magam mindig is, most itt volt ő velem, talán ezért esett olyan jól.
Felültem az ágyon és felé fordultam, kíváncsian nézett rám, fejem inkább lehajtottam, jobb ha nem látja a kisírt szemeim. Kezdtem megnyugodni, a sírást is sikerült abbahagynom, fel kell dolgozni a történteket, sikerülni fog, sok dolgon keresztül mentem az életben és sikerült talpra állnom mindig, amikor elestem, most sem adhatom fel csak úgy, továbbra is az erőst lányt fogom mutatni.
-Minden rendben van?-kérdezte lágy hangon Niall. Már, hogy is lenne minden rendben, a barátnőmet megölték, egy másik most utál, engem elraboltak, be vagyok zárva ide és nem tudok elszökni, ha elszököm, akkor ők úgy is rögtön megtalálnak és megölnek, egyáltalán nincs semmi se rendben.
-Igen, azt hiszem.-feleltem. Nem kell a konfliktus most, egyébként sem neki szeretnék panaszkodni a dolgokról, mikor ő hozott ide.-Nem kell alá becsülni, túl tudom tenni magam Sam elvesztésén.-most részben igazat mondtam, mivel igen túl tudom, viszont legbelül sosem fogom, nem fogom elfelejteni őt és ezt a napot, és az estét, mikor megszöktettük, amikor megtaláltam a odalent, sőt az első nap a Nando's -ban, amikor megismerkedtünk. Nem fogom őt elfelejteni soha, de nem is sírhatok örökké miatta, túl kell tennem magam a halálán.
-Én ez miatt nem is kételkedtem, elhiszem neked, hogy erős lány vagy.-mondta.
A további pár percet némán töltöttük, egyikünk sem mondott semmit a másiknak, mind a ketten elvoltunk veszve a gondolatainkban. Bár én már nem is agyaltam a dolgokon, csak úgy néztem magam elé. Nem értettem, hogy miért nem megy akkor ki, ha úgy is csak itt ül, kezdett már az agyamra menni ez a néma csend. Egy ideje már nézhettem őt, amit ő észre is vehetett, mikor rám nézett jobb lett volna, hogyha más fele nézek, viszont nem tudtam elengedni tekintetét. Csak néztünk szótlanul egymás szemeit, talán mind a ketten ki akartunk olvasni a másikéból valamit, nekem ez nem éppen sikerült, érzéstelen arccal nézett rám, nem volt halvány sejtésem se, hogy min is gondolkozhat.
-Van kedved sétálni?-törte meg végül a csendet
-Ilyenkor akarsz ki menni?
-Csak nem félsz a sötétben?-kérdezte meglepetten. Mosolyogva megráztam a fejem, miszerint nem.-Akkor mire várunk?-engedett el felém egy halvány mosolyt. Felállt az ágyról, engem pedig húzott maga után, amire nem számítottam, ennek köszönhetően neki ütköztem mellkasának. Enyhe pír szökött az arcomba, amit nem is értettem. Felnéztem rá, ő pedig le én rám, mivel egy fejjel magasabb volt nálam. Elvesztem kék íriszeiben, ismét rabul ejtette az enyémeket, szemeim egy pillanatra az ajkára siklottak, nem is értve saját magamat, de lábujjhegyre álltam, karom a nyaka köré fontam, majd egy lágy csókot leheltem ajkaira. Először meglepődött, de rögtön átkarolta derekam és szorosan tartott magához, mikor elakartam húzódni tőle nem engedte és megcsókolt. Nyelve bejutásért könyörgött, amit egy kis hezitálás után, de meg is adtam neki. Forró nyelve táncra hívta az enyémet, most nem volt olyan erőszakos, sőt egészen lágyan bánt velem, mintha csak egy rossz mozdulat és eltűnnék karjai közül.

2015. május 9., szombat

13.rész

Perrievel csak álltunk az ajtóban és néztük Sam távolodó alakját. Mind ketten elgondolkoztunk azon, hogy milyen érzés lehet, majd amikor mi futunk el ebből a házból. Nem tudom, hogy Perrie mióta lehet itt, de tuti régebb óta, mint én és ő is elszeretne innen menni.
Lehet, hogy Sam most szabad, viszont aggódom érte, mivel ha nem tud elbújni olyan helyre ahol nem találják meg, akkor kitudja mit tesznek vele. Jó ötletnek tűnt a dolog, és még mindig jobb így, mint nem teszünk semmit és a pincében hal meg. Így van esélye a szabadságra is, de egyáltalán miért hozták el őt ide?Annyi kérdésem lenne még. Mint például, engem minek hoztak ide, és miért pont engem? Kérdések, melyekre választ egykönnyen nem kaphatok.
 Ránéztem Perriere, akinek kicsit könnyesek voltak a szemei.
-A legjobb barátnőm volt...-szólalt meg- Remélem nem esik semmi bántódása. Te szerinted megtalálják?-nézett rám kétségbeesetten.
-Bízzunk benne, hogy nem fogják és boldog életet fog élni.-mosolyogtam rá. Nem igazán voltam az a pozitív ember, vagy az a mosolygós fajta, de most erre volt szükség. Perrienek ugyan úgy kellett a biztatás, tudtára szerettem volna adni, hogy bár nem rég ismertem meg és nem a legjobb körülmények között, de bíztam benne. Ő volt az egyetlen akiben megbíztam itt.
Becsuktuk az ajtót és be is zártuk. Rám nézett könnyes szemeivel, majd megölelt és sírni kezdett csendesen.
-Félek.-suttogta. Át öleltem én is, majd a hátát kezdtem el simogatni nyugtatásképpen.  Halkan zokogott a vállamon.
-Figyelj rám!-toltam el magamtól és határozottan ránéztem-Én megfogok hamarosan szökni innen, még nem tudom mikor, de ez így lesz és téged is elviszlek innét.-szemei kitágultak, de nem mondott semmit, csak újra megölelt. Elváltunk egymástól, majd felindultunk halkan az emeletre.
-Add csak oda a kulcsot, majd én visszacsempészem Louishoz.-mondta miközben felfele haladtunk. Én úgy tettem, ahogy mondta és átadtam neki a bejárati ajtó kulcsát.
Bementem a szobámba és ledőltem az ágyra. Derékig betakaróztam, majd oldalra fordultam.
Vajon rájönnek, hogy a mi kezünk van a dologban, Sam eltűnése felől?-kezdtem el gondolkozni, és tessék egy újabb kérdés a sok közül. Lehunytam szemeimet, és megpróbáltam elaludni. Nem sok időbe  telt és már el is nyomott az álom.

Reggel, mikor lementem a konyhába találkoztam Eleanorral és Sophiaval akik éppen valamiről sugdolóztak. Mikor hallották, hogy jön valaki rögtön elhallgattak, de amikor megpillantottak engem, rögtön oda is jöttek hozzám, majd már neki is akartak kezdeni a mesélésnek, de meghallottuk még valaki lépteit. Csendben maradtak, míg meg nem győzöttünk arról, hogy csak Perrie jött. Miután már ő is itt volt Eleanor neki is kezdett a fejlemények felvilágosításának.
-Nagyon ki vannak akadva a fiúk, mivel tegnap este a pincéből valamilyen fogójuknak sikerült megszökniük.Viszont a lényeg az, hogy ha neki sikerülhetett megszöknie akkor nekünk is sikerülni fog.-mondta boldogan Eleanor. Én csak fa arccal bámultam rá, és inkább nem mondtam semmit. Jobb ha nem tudják, hogy nekünk, Perrievel közünk van a dologhoz. Amíg pedig még én sem tudom pontosan, hogy is szökhetnénk meg, jobb ha nem is álmodozunk ilyenekről. Nem lesz egyszerű dolog, és ehhez is, majd egy nagyon pontos tökéletes terv kell. Viszont ha belegondolok, akkor lehetséges, hogy egyszerre kéne, együtt megszöknünk. Mivel, ha egyedül tesszük, akkor a fiúk elvihetik máshova a többieket, mire jönne a segítség. Beszélek a lányokkal, mikor lesz egy biztos tervem a szökést illetően és akkor eldől minden...
-Mit tudtok arról, hogy hol lehetnek a fiúk?-kérdezte Perrie, rögtön témát kerülve.
-Elmentek megkeresni a lányt. Azt hiszem lány volt.-gondolkozott el Sophia
-Akkor itt az esély a szökésre!-kiáltott fel Eleanor.
-Liam itthon maradt, ne kiabálj!-figyelmeztette Sophia
-Héj lányok, nyugi.-mondta Perrie -Különben is, az ajtó egyértelmű, hogy zárva van, hogy szöknél meg akkor?-nézett rá Eleanorra
-Este is zárva van.-jelentette ki Eleanor- A lány is tuti valami más módszerrel szökött meg. -mi Perrievel egyszerre néztünk egymásra, majd csak megráztuk semlegesen a fejünket.
A lányok között egy kisebb vita alakult ki, mivel én nem voltam erre kíváncsi, így inkább észrevétlenül leléptem és felmentem a szobámba.
-Mit is csinálhatnék...-gondolkodtam el. Kedvem lenne zenét hallgatni, de se telefonom, se laptop amin tudnék. A szobában is csak egy TV van, de ahhoz nincs kedvem. Hanyatt dőltem az ágyon és a plafont kezdtem el bámulni. Mikor már percek óta azt bámultam, kiabálásra lettem figyelmes a lépcső irányából. Felültem az ágyon, de mire felálltam volna egy ideges Harry rontott be a szobámba.
-A te kezed van ez mögött igaz?!-köpte oda a szavakat. Hirtelen nem tudtam hogy miről beszél, de mire válaszolhattam is volna Niall jelent meg.
-Harry mondtam már, hogy hagyd békén biztos, hogy nem ő segített neki!-mondta Niall
-Honnan veszed? Az ő kis barátnője volt.
-Onnan, hogy az este végig velem volt, együtt voltunk este szóval takarodj ki innen!-kiáltott rá Niall. Harry egy lenéző pillantást vetett rám, majd kiment a szobából. Ránéztem Niallre, ő is rám nézett. Nem értettem, hogy miért védett meg engem.
-Miről beszéltetek ti meg, és miért védtél meg?-kérdeztem
-Tudod te is, hogy miről és azért, hogy ne rád terelődjön a gyanú.
-De hát nem is én voltam.-feleltem
-Még is tudod valójában, hogy miről beszélek.-mosolyodott el
-Mivel reggel a konyhában erről beszéltünk a lányokkal, Eleanor mesélte.-mondtam gyorsan-Szóval nem tudom, hogy miért is hiszitek, hogy én voltam. -közelebb lépett hozzám, majd a fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
-Én tudom, hogy te voltál, csak azt nem, hogy hogyan is sikerült. Örülök, hogy ilyen ügyes voltál, viszont gondold azért át jó ötlet volt e ez, mivel a barátnőd most halott, megöltük.-a hideg végig futott a hátamon, az nem lehet, hogy Sam halott legyen! Rá néztem Niallre és egyszerűen undorodtam tőle. Sam pedig most miattam halt meg, ez az egész az én hibám.
Végig folyt egy könnycsepp az arcomon, de rögtön le is töröltem. Nem csak azért, mert Niall látott volna sírni, hanem mert megfogadtam, hogy soha többé nem sírok. Erősnek akartam magam mutatni, de belül mardosott a bűntudat. Alig tudtam elhinni, hogy Sam meghalt, megölték. Niall leguggolt mellém, kezét a combomra rakta.
-Sajnálom, de nem volt más választásunk.-felelte. Az előbb még gúnyosan mosolygott rám, és mintha élvezte is volna, hogy összetörve láthat, most pedig próbál együtt érző lenni. Nem érten ezt a fiút.
-H... Harry miért engem hibáztatott?-dadogtam
-Valójában Harry régebb óta ismerte Samet és szerette őt, tudod nem szép látvány volt neki mikor megkellet ölnünk. Ha rajtunk múlt volna akkor Sam még olyan kevés ételt sem kap.-mondta
-De ha Harry szerette miért zártátok be?-kérdeztem dühösen
-Mert az a lány majdnem elrontott mindent!-felelte Niall, majd felállt és kiment a szobából, de az ajtó becsapása nem maradhatott el.
Felhúztam térdeimet, fejem rádöntöttem. Nem sírtam. Csak csendben gondolkodtam, magamat hibáztattam a történtekért. Úgy éreztem Sam miattam halt meg, és talán ez így is van. Ha előbb tudom meg Harry érzéseit iránta, akkor még segítséget is kérhettünk volna tőle, de nekem csak mennem kellett a saját fejem után. Egy barátom miattam halt meg...

2015. május 5., kedd

Díj!



Ez az első díjam és nagyon szépen köszönöm Dreamer.~ -nek!






 Szabályok:
- Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől van!
- Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad a díjat!
- Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől kaptad (térj ki a szereplőkre, szokásaikra, stb., de nem írhatod azt, amit ő írt a sajátjáról!
- Írj 12 dolgot a saját blogodról!
- Válaszolj 12 kérdésre!
- Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
- Kommentelj annak a blogjára egy fejezethez ( vagy akármihez), akitől kaptad, mert mindenkinek jól esik a visszajelzés!
- Cseréljetek linket is, rakd ki azt akitől kaptad, és írj neki, hogy ő is tegyen ki!
- Küldd tovább min. 12 embernek!
Ha, beszállsz a díjrendszerbe , kérlek mindig gondoskodj róla, hogy a link Dorothy oldalára vezessen vissza, ha valaki nem értené, az is tudjon tájékozódni!


12 Dolog a Light (Harry Styles AU) című blogról:
1. Ma ismertem meg a blogod, de nagyon megtetszett.
2. Emma erősnek mutató személynek ígérkezik, de valójában ő is egy érzékeny lány.
3. Tetszik, hogy Harry kitudja mutatni Emma iránt a valódi, illetve kedvesebb énjét.
4. Az írásodon én úgy vettem észre, hogy tele vagy ihlettel és sok érdekes, izgalmas jelenetet tervezel még, ennek örülök.
5. Sajnálom Emma-t, hogy a sok hazugság miatt tönkre mennek a dolgok.
6. Nem tudom, hogy vajon, majd mi sülhet ki a dolgokból, mivel mostohatesók azért. :D
7. Remélem, azért lassan Harry is teljesen megjavul és nem "veszi vissza" a maszkját, legalább Emma kedvéért.
8. Vannak aranyos, vicces és szomorúbb jelenetek is.
9. Teljesen irritáló és ellenszenves számomra Virginia, bár bizonyára másoknak is.
10. Említetted, hogy később Harry apja fel fog tűnni, már nagyon kíváncsi vagyok a fejleményekre.
11. Tetszik a blogod fejléce és a kinézete is.
12. A blogod folytatásait szívesen fogom mostantól nyomon követni.


Írj 12 dolgot a saját blogodról:

1. Londonban játszódik.
2. Van jó pár szereplő benne.
3. Ashly, a fő szereplő lány, erős szellemiségű és sok mindenen keresztül ment és menni is fog még az életben.
4. Nem igazán tudom, hogy hány részesre tervezem a blogom.
5. Még sok izgalomra várhatunk és váratlan fejlemények fognak történni, de mindent csak a maga idejében.
6. Ez nem teljesen egy megszokott romantikus sztori.
7. Sok izgalmas tervem van még a bloggal kapcsolatban.
8. Hamarosan kiderül, Niall miért pont Ashlyt rabolta el.
9. Nem mindenki olyan valójában amilyennek mutatja magát, de ez is ki fog derülni
10. A legvégén hatalmasat fordul a kocka.
11. Több halál eset is várható még a blogban, de ez leginkább, majd a vége fele.
12. Ha figyelmesen követjük a fejleményeket, előbb utóbb ki fog derülni minden és,  hogy végül sikerül e Ashlynek megszöknie.


12 kérdés amire válaszolok: 

1. Mi a véleményed a blogról? 
- Szerintem elég érdekes, az írásod, illetve ahogyan megfogalmazod a dolgokat egész jó. 
2. Ki a kedvenc szereplőd? Miért? 
- Emma. Azért, mert tetszik a személyisége, nem egy buta lány és kezd ő is megváltozni, szerencsére jó irányba.
3. Ha nem kellene elolvasnod a díj miatt, akkor elolvasnád a prológus alapján?
-Igen, mivel érdekesnek mutatkozott.
4. Szerinted Harry meg fog változni? 
- Szerintem és reményeim szerint is, igen meg fog.
5. Ez után olvasni fogod a blogot? 
-Igen, már fel is iratkoztam rá.
6. Hallottál már a blogról? Ha igen, hol? 
-Nem, sajnos még nem. De örülök, hogy most volt alkalmam megismerni.
7. Mit gondoltál, mikor először néztél a blogon körbe?
-Rendezettnek tűnt, nincsenek össze vissza a dolgok, és a részek is elég hosszúak.
8. Szerinted, hogy fog folytatódni a történet? 
-Hát ez egy jó kérdés, de bizonyára a vége happy end lesz. (remélem)
9. Mit gondolsz? Mi lesz a csattanó az évad végén?
-Említetted, meg jelenik Harry apja, így lehetséges, hogy az.
10. Melyik fejezet tetszett a legjobban? Miért?
-13. fejezet. Mert végre megtörtént a nagy csók, és nem csak úgy, hogy üvegeztek. ;) 
11. Hogyan képzeled el Emma karakterét? (kinézetre)
-Nagyából úgy, mint ahogy a fejlécen van.
12. Ha nem olvasod tovább, akkor miért nem? 
-Én tovább olvasom, és őszintén megmondom ez az első Harrys blog amit olvastam és továbbra is olvasni fogok!

 12 kérdés a saját blogommal kapcsolatban:
1. Mi a véleményed a blogról?
2.
Ki a kedvenc szereplőd, s miért?
3. A leírottak alapján, milyennek látod Ashlyt?
4. Követni fogod továbbra is a blogot, vagy már? Ha igen, ha nem, miért?
5. Ez előtt is hallottál már a blogomról?
6. Véleményed szerint, hogy fog folytatódni Ashly és Niall között?
7. Hogy sikerül, majd megszöknie Aslynek, ha sikerül?
8. Happy end-el végződik, majd szerinted?
9. Véleményed a történetről, és a fogalmazásomról?
10. Szerinted, miért pont Ashlyt választotta Niall?
11. Melyik volt a kedvenc fejezeted?
12. Niall képes lesz megváltozni egy lány kedvéért?

Akiknek küldöm a díjat sok szeretettel:
-Regényed az életed
-Horan, kérem!  
-Later 
-Lovable  
-"unfair"
-Édes Mámor  
-Lopott pillanatok
Apja lánya 
- Take Me Out
-Stole My Heart
-Az elnök lánya
- HellDancer

2015. május 1., péntek

12.rész

Később, egy furcsa helyen kötöttünk ki, azt hittem, hogy kórházba visznek, de nem így történt. Egy elhagyatott nagyobb ház előtt álltunk meg,  körülötte minden ki volt halva, nem úgy tűnt mintha lenne itt akárki is. Furcsán néztem csak magam elé, mikor láttam, hogy Niall és Louis kiszállnak a kocsiból. Niall át jött az oldalamra és segíteni akart kiszállni, de ellöktem a kezét, miszerint megoldom egyedül is.
-Miért jöttünk egy ilyen helyre? Azt hittem kórházba visztek.-mondtam
-Nem vihettünk kórházba, mivel ott csak faggatózni kezdenének, hogy mi történt, hogy szerezted a lövést, és ezt nem mondhatjuk el senkinek sem.-felelte Louis
-Akkor most hol vagyunk?-nyöszörögtem, mert egyre türelmetlenebb voltam és a karom is nagyon fájt.
-Egy jó barátnál, aki a mi sérüléseinket is elszokta látni.-mondta Niall. Bevezettek a házba, hatalmas meglepetés ért odabent, mivel belül a ház nem is volt lepukkant, sőt. Felmentünk az emeletre, ahol egy vörös hajú férfi volt. Egy író asztalnál ült, és éppen írogatott valamit a füzetébe, a ház fala mindenhol fehérre volt festve, a berendezés is olyan volt, hogy itt úgy érzed magad mintha tényleg egy kórházban lennél.
Mikor észrevette jelenlétünket, felpillantott a papírok közül, majd fel is állt és köszönt, Niallékkel kezet fogott, mikor elém állt nyújtotta is a kezét kéz fogásra és én is így tettem, de rögtön vissza is rántottam, mikor belém hatolt az az erős égető szúrás. Komolyan csinálhatnának most már valamit, ha kórházba nem tudtak elvinni. Próbálom erősnek tartani magam és nem mutatni, hogy valójában iszonyatosan fáj.
-Ed vagyok-mondta, majd a kezemhez nyúlt, amelyet meglőtték - benne van a golyó, ezt ki kell szednem, nem tart sokáig, de fájni fog.-folytatta. Nem hinném, hogy annál jobban fájna, mint amikor hirtelen meglőttek.
Elvezettek egy másik szobába, leültem az ágyra, ami teljesen olyan volt, mint egy kórházi ágy. Ha nem láttam volna kívülről a házat akkor el is hinném, hogy én most egy kórházban vagyok.
Ed megfogott egy csipest, gondolom amivel majd kiszedi a golyót, fejem elfordítottam a másik irányba, ahol Niall állt. Elvesztem a tekintetében, talán még percekig, órákig tudtam volna bámulni, ha Ed nem szólal meg. A golyót kiszedte, kezem pedig bekötözte.
-Pár napig inkább pihentesd és ne feszítsd be, mert felszakadhat a seb vagy a varrat kiszakad, elég mélyen bele fúródott a golyó.-bólintottam. Leszálltam az ágyról, kimentünk a házból éppen akartam beszállni a kocsiba, mikor észrevettem Louis zsebéből kiesett valami. Felvettem, hogy megnézzem mi lehet az és egy kulcs volt. Reményeim szerint a bejárati ajtó kulcsa lehet, tehát akkor már csak annak az ajtónak a kulcsa kell, ami mögött szegény Sam szenved, de bízom Perrieben és tudom, hogy megtudja szerezni. Nem is azért aggódom, hogy nem sikerül neki, sokkal inkább azért, hogy nekünk sikerül e észrevétlenül kiosonni a házból, és Samet megszöktetni. Azon túl, pedig, hogy ne találjanak, majd rá.
-Hahó! még ma beszállsz a kocsiba.-hallom meg hirtelen Niall kiabálását. Rögtön feleszméltem, a kulcsot becsúsztattam a zsebembe és beszálltam a kocsiba.
Az út csendesen telt, addig amíg eszembe nem jutott a befejezetlen beszélgetésünk Niallel.
-Niall, valamit elfelejtettél.-törtem meg a csendet
-Mit?-nézett rám furcsán
-Azt, hogy mit is keresett ott Harry kocsija?!
-Majd otthon elmondom, mikor Sophia is ott lesz.-nem értem ezt az egészet, mégis mit kereshetett ott Harry kocsija. Kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani.

Kiszálltunk az autóból, majd bementünk a házba, a konyhában ott volt már mindenki, úgy tűnt, hogy már csak ránk vártak. Leültem Sophia melletti székre, figyelmem a jelenlevőkre tereltem és vártam. Hogy mire is? Természetesen a kérdésem válaszára, ez az egész tényleg nagyon nem tiszta nekem.
Mintha mindenki kővé dermedt volna, olyan volt, senki sem mondott semmit csak álltak egy helyben. Tekintetem ráemeltem Niallre, kicsit szúrósabban néztem rá és már vette is a lapot, miszerint hallani szeretném végre a választ.
-Ja igen, nos tehát ez az egész akció végig csak egy teszt volt, bár az nem volt része, hogy meg is kell lőni-itt mérgesen Harryre nézett -Később Sophia is sikeresen megtalálta Liamet, tehát mind a ketten átmentetek.
-Szóval akkor Harry volt az az elmebeteg aki lődözött rám?!-kérdeztem idegesen
-Zayn pedig Sophiára lőtt, de ott szerencsére nem történt baleset. Mindegy lányok a lényeg, hogy átmentetek a teszten.-mondta Liam
-És mi ezzel most mit nyerünk? Mi értelme volt ennek egyáltalán?- marhára nem repestem az örömtől, annyira nem értettem ezt az egészet
-Hogy megfelelőek e vagytok ilyesmi, esetleg durvább küldetésekre.-felelte Zayn
-Hogy mi van?! Na engem felejtsetek el!-mondtam, majd felálltam és már készültem kiviharozni a konyhából, de egy erős kéz visszarántott és visszaültetett a székre. Bele néztem az illető kék íriszeibe, mérgesen nézett rám, de nem mondott semmit.
-Sajnálom, de ezt nem te döntöd el drágaság-felelte Louis. Miután úgy tűnt, hogy a téma le van zárva a társaság nagy része kivonult a helyiségből. Niall elég feszültnek tűnt, látszott rajta, majd félre is hívta Harryt. Túl kíváncsi fajta vagyok, így tehát utánuk mentem, hogy kihallgassam miről is van szó, nem tudom mi vezérelt erre, de éreztem, hogy nekem is hallanom kell akármiről is készülnek beszélni. Bementek a nappaliba, a kanapé előtt álltak, én a fal mögé bújtam el és, onnan hallgatóztam.
-Remélem van sejtésed arról, hogy miről is szeretnék veled beszélni.-köpte oda durván Niall a szavakat.
-Igen van, és úgy gondoltam nem árt meg neki egy kis durvább akció, ismeretünk szerint úgyis erősnek mutatja magát a világnak, hát akkor gondoltam bizonyítson mit is tud valójában és hogy-hogy bírja a fájdalmat feszült helyzetben.-felelte nyugodtan Harry. Szóval rólam van szó, de még is, hogy érthetik azt, hogy ismereteik szerint? Nem vagyok itt olyan régóta és beszélni sem beszéltem senkivel sem sokat, hogy eltudnák dönteni valójában milyen ember vagyok e. Bár az tényleg igaz, hogy nem hagyom magam olyan egyszerűen, az életben pedig már sok mindenen keresztül mentem, ez tett erőssé. Minimum annyit tudhatnak rólam, ha úgy nézzük, hogy nem félek visszabeszélni és kimondom azt amit szeretnék. Amit pedig nagyon is nem tudnak az-az, hogy eltudom érni azt amit akarok. Méghozzá azt szeretném elérni legfőképpen, hogy eltűnhessek innen. Tudom, hogy idővel, türelemmel és sok figyelemmel sikerülni is fog ez, de nem csak ez az egy dolog ami fontos számomra, hanem miután kijutottam innen bosszút állhassak rajtuk és nem fogok kímélni senkit sem.
-Akkor sem kaptál ilyen parancsot, hogy megsebesítsd!-kiáltott rá Niall. Utoljára a kocsiban láttam ennyire feszültnek, mikor meglátta, hogy vérzik a kezem. Már akkor is furcsának tűnt, mintha akkor aggódást véltem volna fel szemeiben.Harry vállat vont és le is lépett, mit sem törődve Niallel.
Visszaszaladtam a konyhába, majd leültem ugyanarra a székre, amin az előbb is ültem. Gondolkozni szerettem volna a dolgokon, de éppen Perrie jött be a helyiségbe. Ijedten nézett a karomra, azt kérdezte, hogy mi történt. Meglegyintettem a kezemet válaszként, hogy nem érdekes. Belenyúlt a zsebébe, majd egy barnás rozsdás színű kulcsot vett elő. Elégedett mosollyal kezdte lengetni a levegőben maga előtt, széles mosolyra húztam én is a számat. Úgy tűnik neki is sikerült sikeresen megtalálnia a kulcsot, remélhetőleg nálam is a megfelelő kulcs van. Nagy mázlim volt, hogy Louis nem vette észre az elhagyott kulcsot.
-Amíg Zayn elment a teszt miatt, addig én tudtam kutatgatni a szobájában, és végül sikerrel jártam.-vigyorgott rám-Te gondolom még nem tudtad megszerezni Nialltől a kulcsot.-húzta el a száját
-Valójában Louistól sikerült.
-Azt hogyan?-nézett rám furcsán.
-Mikor beszállt a kocsiba kiesett a zsebéből, remélhetőleg ez a bejárati ajtó kulcsa.-kezdtem el keresgélni a farmer zsebemben, mikor megtaláltam megmutattam Perrienek, aki bólogatni kezdett. Úgy tűnik hozzánk állt a szerencse.
Hirtelen meghallottuk valaki lépteit, így gyorsan zsebre raktuk mindketten a kulcsokat. Niall lépett be a konyhába, furcsán nézett ránk, talán hallotta, hogy mit beszéltünk. Idegesen számba haraptam és vártam mondjon már valamit, de az nem lehet, hogy mikor már ilyen közel vagyunk akkor bukunk le. Egészen tökéletesnek tűnik Sam megszöktetésének terve, nem így kell elbuknunk tudom. Tekintetét belefúrta az enyémbe, Perrienek kezdett elbeszélni, de közben végig engem nézett. Fejem lehajtottam, mivel kezdett idegesítővé válni, hogy engem bámul.
-Zayn már keres.-mondta Perrienek, ő pedig már el is hagyta a helyiséget.-És te amúgy jól vagy?-kérdése elég furcsán hangzik, mintha küszködne a szavakkal. Azta taps taps Mr bunkónak először hagyta el a száját egy kedves mondat, illetve kérdés.
Szemem továbbra is a padlón tartottam, bólintottam csak, nem volt túl sok kedvem beszélgetni, főként nem vele, vagy bármelyik fiúval is a házból.
-Amúgy ha szeretnél lepihenni nyugodtan felmehetsz a szobádba.
-Az nem az én szobám. Az csak egy szoba ahol alszom.-feleltem, felálltam a székből, otthagytam egyedül a konyhában, majd felsiettem az emeletre. Becsuktam az ajtót, leültem az ágyra. Elég hosszú volt ez a nap, és még mindig nincs vége,  majd csak este jön a java. A karom pedig még mindig nagyon fáj hiába kaptam fájdalom csillapítót. Az ajtómon kopogtatott be valaki, majd egy szőke fejet láttam meg.
-Csak annyit szerettem volna, hogy akkor majd éjfélkor találkozzunk lent a pincében.-mondta és már távozott is Perrie

Itt vagyok lent a pincében, Sammel már csak Perriere várunk, de még mindig nem ért ide. Kezdem aggódni érte, hogy lebukott és elkapták. Bár ha így lenne akkor bizonyára már én sem itt várakoznék. Sam tudja, hogy itt állok az ajtó előtt, de nem beszélgetünk, inkább a biztonság kedvéért csendben vagyunk.
Kezdtem megunni a fejem, így leültem a hideg földre, egy felfázás már úgy sem foghat ki rajtam ezek után.
Szerencsére Perrie is éppen most érkezett meg, felálltam a földről, majd rá is kérdeztem, hogy miért késett.
-Sajnálom, de nem tudtam előbb kiszökni.-kezemet megrándítottam, miszerint nem érdekes, semmi baj
-Akkor kinyitod az ajtót?-kérdeztem rá. Kivette a zsebéből a kulcsot, majd sikeresen ki is tudtuk nyitni. Miközben az ajtót nyitottuk eléggé éles hangon nyikorgott, szemünket össze is szorítottuk és bíztunk abban, hogy nem hallatszott fel. Sam elég megviselten jött ki a szobának nem nevezhető helyből, szegényen nagyon látszódott a fogyás. Azt mondta, hogy néha jöttek le hozzá enni valót és inni valót adni, de az is kevés volt. Az ajtót vissza csuktuk, hogyha lejönnek ne tűnjön fel hirtelen, hogy üres. Halkan felmentünk a pincéből, kivettem én is a zsebemből a kulcsot és kizártam a bejárati ajtót.
-Figyelj Sam, fuss amíg csak tudsz, ne állj meg addig, amíg egy biztos helyet nem találsz. Értünk pedig nem kell aggódnod, majd mi is kijutunk innen valahogyan.-biztattam a lányt.
-De mi lesz, ha megtudják ti segítettetek a szökésben?-kérdezett rá
-Nem fogják tudni, a kulcsokat vissza helyezzük a helyükre és nem tudják meg.-erőltettem magamra egy mosolyt. Sam még utoljára megölelt minket és elment végül, de előtte megígérte, hogy kitalál valamit és kiszabadít minket is. Miközben láttam távolodó alakját elejtettem egy könnycseppet, viszont ez egy boldog könnycsepp volt. Jó volt látni, hogy milyen szabad, és ez a szökés csak növelte az önbizalmamat, hogy képes leszek egyszer én is megszökni innét...










Sziasztok, tudom, hatalmas nagy késéssel, de meghoztam a következő részt. Elnézést kérek a késés miatt, egy jó darabig nem volt jó a gépem és nem rég lett megjavítva. Remélem ez a rész is elfogja nyerni a tetszéseteket majd és kapok visszajelzéseket felőle.

2015. március 13., péntek

11.rész

Reggel, mikor felkeltem gyors felöltöztem és elvégeztem a szokásos reggel rutinokat, majd lementem a konyhába. Ott találkoztam Perrievel és azt hiszem Sophiával, köszöntünk egymásnak, láttam Perrien, hogy kicsit feszült. Oda akartam menni hozzá és biztatni minden rendben lesz, de épp akkor jött be Zayn is. Elővettem egy tányért és leültem az asztalhoz, ahol már ki volt készítve a tej és müzli is. Már éppen a tejért nyúltam, mikor Louis robogott be a konyhába.
-Sophia, Ashley gyertek!-szólt nekünk Louis
-De még nem reggeliztem.
-Akkor máskor előbb kelsz fel és lesz időd.-forgatta a szemeit majd megfogta a karom és húzni kezdett maga után. Még egy utolsó pillantást vetettem Perriere, aki azt súgta, hogy inkább ne ellenkezzek. Megértettem amit mondott és talán tényleg jobb is lesz, ha azt csinálom amit mondanak, mert Louis sem egy kedves srácnak tűnik, és ezt már is bizonyította amilyen erőszakosan ráncigál maga után. Kimentünk és láttam már egy kocsi vár minket, mielőtt elindultunk volna még Louis bezárta az ajtót. Bizonyára mindegyiküknek van kulcsuk hozzá nekem pedig  meg kéne szereznem azt a kulcsot. Nem is olyan fontos Nialltől elvenni, ha itt van Louis akinél szintén van. Amilyen hanyagul csak belerakta a zsebébe talán egyszerű is lesz elvenni tőle anélkül, hogy észre venne.
-Figyeljetek, Niall és Liam tegnap elmentek egy házhoz valamilyen nagy emberrel alkudozni, de nem jöttek vissza este, így most el megyünk és megkeressük őket. De erre szükségetek lesz.-adott mindkettőnk kezébe egy-egy fegyvert. Sophia magabiztosnak tűnt, az én fejem elég furcsa lehetett  hol a fegyverre, hol Louisra néztem furcsán.-Mi az?-kérdezte Louis, mikor észrevette, hogy nézek rá.
-Én még sosem lőttem fegyverrel és azt sem tudom, hogy kell.-feleltem -Nem lenne jobb, ha mást vinnél?
-Tudom, hogy még nem csináltál ilyet, ahogy Sophia sem, de gondolkozz veszélyben lehet Niall és neked cselekedned kell.
-Őszintén szólva engem ez nem hat meg, így járt.-mondtam neki unott fejjel. Hol érdekel az, hogy veszélyben van Niall?! Komolyan felőlem ott rohad meg, miatta vagyok itt és gyűlölőm ezt a helyet. Louis komoly fejjel meredt rám, jobb kezét felemelte, majd tenyere az arcomon landolt.
-Ne merj ilyen hangon és így beszélni róla. Ő a te társad és csak, hogy tudd ha Ő nincs akkor Te se! Meg kell tanulnod, hogy Te és Niall társak vagytok, neked kell igazodnod hozzá ezt is jegyezd meg. Amint odaértünk te lősz azzal a kibaszott pisztollyal ha szükséges és ő veszélyben van.-nézett rám szigorúan. Most inkább őt lőttem volna fejbe, nekem csak meg ne merje mondani, hogy Niall a társam és meg kell mentenem. -Sophia -nézett a mellettem ülő lányra - Liam pedig...-mondatát nem fejezte be, hanem a végét Sophiától várta, hogy ő fejezze be
-Az én társam.-mondta
-Remek! Remélem akkor Ashly te is tudod már mi a szitu és ilyen többet nem fordul elő, de akkor most már végre induljunk.-mondta Louis és beszállt a kormány mögé, de előtte a mi kezünket megkötözte. Szóval nem bízik bennünk, hát jól teszi...

Később egy ösvényre fordultunk le, majd kicsivel beljebb egy hatalmas, de nem túl modern fajta ház előtt állt meg a kocsi. Louis kiszállt a kocsiból, kinyitotta az én oldalamon a kocsi ajtót és eloldozta a kötelet, amivel a kezeimet kötötte meg, majd ezt megismételte Sophiával is.
-Hát akkor sok sikert lányok!-mondta egy gúnyos mosoly kíséretével.
-Tessék? Most komolyan ránk akarod bízni az egészet?-kérdeztem hitetlenkedve. Ő csak vállat vont, majd beszállt az autóba, lehúzta a kocsi ablakot és onnan szólt ki.
-Nem látom, hogy már a házban lennétek.-szólt ránk. Testemben egyre jobban áradt szét a feszültség, elegem van az egészből. Már éppen beszólni készültem neki, de Sophia megrántotta a kezem és szólt, hogy jobb ha bemegyünk. Hátat fordítottam Louisnak és elindultam befele. Bementünk a faházba, minden lépésünkkor a fa padló recsegett. Elég öreg ház lehet már. Miközben mentünk minél beljebb a hátunk mögött meghallottam, hogy valaki elszaladt, én egyből megfordultam és az alak után kezdtem el futni. Egy üres szobába léptem be, nem láttam itt senkit, viszont csak ide futhatott be. Beljebb mentem, hogy jobban szemügyre vegyem a szobát. Hátam mögött az ajtó hirtelen becsapódott, nagyon megijedtem tőle, de nem láttam senkit se. Pár pillanat alatt egy lövést hallottam kintről, kiakartam menni, mert megijedtem, hogy Sophia veszélyben lehetett, de az ajtó nem nyílt ki. Bezártak ide, viszont túl nagy hülyék voltak, mivel a pisztollyal kilőhetem a kilincset és ki tudok menni. Rászegeztem a fegyvert, szemeim összeszorítottam, majd meghúztam a ravaszt. Ezután már ki tudtam menni, de Sophiát sehol sem láttam, egyre jobban kezdtem félni. Elindultam a lépcső felé szép lassan, próbáltam minél halkabban menni, de ebben a rozoga házban aligha lehetséges. Miközben minél jobban feljebb haladtam egyszer csak belelőttek pont előttem a falba, nem is néztem körül csak futni kezdtem felfele, majd még egy lövés, ez viszont el találta a karomat. Az erős fájdalom úrrá lett rajtam és elestem a lépcsőn. Tudtam, hogy nem állhatok meg és tovább kell mennem, de iszonyat erős volt a karomban lévő fájdalom. Erőt vettem magamon és felálltam, tovább szaladtam miközben még mindig hallottam a mögöttem lévő lövéseket. Az emeleten négy ajtó volt, mindegyik be volt zárva nekem pedig már csak egy töltényem maradt. Jól megakartam gondolni, hogy melyik ajtót válasszam, de az idő nem engedte. Kiválasztottam az előttem lévő ajtó mellettit, majd a felhasználtam az utolsó töltényt is. Bementem a szobába, ahol ott volt Ő. Kezei és lábai megvoltak kötözve, szája be volt ragasztva, oda sétáltam hozzá és letéptem róla a ragasztót, ha most nem lennénk ekkora veszélyben még szívesen ki is nevettem volna amilyen fejet vágott, amikor letéptem róla. Kezeit kezdtem el oldozni, de a hirtelen erős szúrást éreztem meg a karomba, szemeimet automatikusan összeszorítottam, próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni és eloldozni gyorsan a kezeit. Miután ez sikerült ő a lábait oldozta ki. Már indulni akartunk ki, mikor újabb lövést halottunk a lépcső irányából. Niall tudta, hogy már elfogyott a töltényem, így az ablakhoz vezetett, az emeleten voltunk, de más esélyünk nem maradt. Egy bokor volt lent, úgy terveztük, hogy arra ugrunk rá, egyenként akartunk menni, de amikor pont a lábam mellé lőttek mind a ketten megijedtünk. Niall hirtelen megfogta a kezemet és kiugrottunk egyszerre. Az érkezés nem volt olyan tökéletes, mert én Niallre estem, hát nem repesett az örömtől az biztos. Gyorsan felálltunk, majd szaladtunk is a kocsihoz, bepattantunk, majd kiáltottam Louisnak, hogy induljon gyorsan, de ő csak halál nyugodtan mosolygott rám.
-Nem hallottad Louis indulj már!-kiáltottam újra
-Ne ordítozz már! Még meg kell várnunk Sophiáékat is.-basszus, tényleg Sophia és Liam! Az izgalomba és félelemben el is felejtettem őket.
-Úr isten te vérzel!- szólalt meg hirtelen mellettem Niall
-Igen tudom, karon lőttek, de nem olyan vészes.-próbáltam higgadtnak tűnni, de szerintem át látott rajtam.
-Jó ennyi elég, Louis kórházba kell vinnünk!-szólt rá Niall Louisra
-De a többiek?
-Ott van hátul Harry kocsija, majd írok neki SMS-t, hogy ő várja Liaméket, de most siess!-kiáltott Niall rá Louisra.
-Mit keres itt Harry kocsija?-értetlenkedtem
-Majd elmondjuk később, de most ne beszélj és ülj nyugodtan.-nézett mélyen a szemembe Niall, mintha aggódást láttam volna rajta. Fejét elfordította és az ablakon kezdett ki bámulni, én hátra dőltem, majd lehunytam szemeimet.

2015. február 7., szombat

10.rész



Sziasztok! Sajnálom, hogy később jött a rész, de sajna én is elkaptam ezt a hülye vírust és nem volt időm írni. Remélem nem haragszotok és, ha tetszett a rész vagy szívesen mondanátok véleményt akkor komizzatok!:) Én is minél előbb hozom a részt ha több a komment, mert akkor látom sok embert érdekel a következő rész. Na de nem is húzom tovább az időt, jó olvasást.


Miután "haza" mentünk felmentem a szobámba, egyedül akartam lenni a gondolataimmal. Olyan hülye voltam, hogy megöleltem Niallt, nem kellett volna... Igaz, hogy jól esett mikor vissza ölelt, de ez akkor is egy meg gondolatlan cselekmény volt. Apám pedig tuti, hogy rám fog találni, hiszen egyértelmű, hogy ismeri Nialléket és tudja hol kell keresnie engem. Nem érzem úgy, hogy félnem kellene, mert tudom Niall megvéd, ha nem is magam miatt akkor azért ami miatt ide hozott. Már hajnal volt a többik biztos lefeküdtek aludni. Mivel én nem bírtam elaludni így felkeltem és kimentem, az ajtó most nem volt bezárva furcsa, de jobb is. Lementem halkan a lépcsőn és körül néztem, emlékszem tegnap mikor itt mentem le akkor a bal irányból onnan hallottam a lövést. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni és arra vettem az irányt. Lent volt egy lépcső bizonyára a pince lehetett itt, bátorságot vettem és lesétáltam. Lent nem volt semmi, a helyiség közepén csak egy szék volt a padlón pedig rászáradt vér. Tovább néztem és volt 3 vas ajtó, oda sétáltam mindegyikhez és a kulcslyukon benéztem, hogy vajon mi is lehet itt. A második ajtónál mintha úgy láttam volna, hogy van bent valaki. Az alakból kivéve a földön ült, térdeit felhúzta maga elé fejét pedig rajta pihentette. Egy kicsit ismerős volt, de a sötétben nem tudtam ezt biztosítani. Viszont miért van ide bezárva? Egyre jobban kezdek félni tőlük. Engem mikor fognak ilyen sorsra küldeni? Elléptem az ajtótól és már mentem is volna vissza, de hirtelen elakadt a kilincsbe a felsőm, már azt hittem valaki visszarántott, így megijedtem, ennek következtében pedig egy kisebb sikítás hagyta el a számat.
-Ki van ott?- hallottam meg egy nagyon ismerős női hangot. Megrémültem, mit kellene tennem mondjam meg, vagy csináljak úgy mintha semmi sem történt volna és lépjek le, de mi van ha az ismerősnek tűnő személyt tényleg ismerem? Nem szeretném őt cserben hagyni, de nem tudok semmit sem tenni. Annyira tehetetlennek éreztem magam, a hang alig jött ki a torkomon.
-Ezt én is kérdezhetném!-feleltem
-Ashley? Sam vagyok!-mondta az ajtó mögül a lány, nekem meg a szemeim hatalmasra tágultak. Sam?! Hogy kerül ide Sam? Talán amikor eltűnt a Nando's-ból akkor hozhatták ide? De egyáltalán miért csinálták és hogy tudnak egy végtelen lányt egy ilyen rideg helyre bezárni?! Valahogy segítenem kell Samnek kijutni innen, de még is hogy?
-Sam! Miért vagy itt?-kérdeztem aggódóan
-Elraboltak, de nem tudom miért.-felelte, hallottam hangján, hogy nagyon szomorú, ezer százalék, hogy fél, de ki ne félne ilyen helyen és ilyen emberek, körülmények között...
-Ne aggódj kiderítem, majd és kiszabadítalak valahogy!
-Ne! Csak bajba kevered magad, ha kiderülne a szökésemhez neked van közöd.
-Nem érdekel!
-Inkább most menj, nehogy meghalljanak minket.
-Rendben, de amint tudok visszajövök és megbeszéljük még a dolgokat!-mondtam és válaszát meg sem várva már mentem is. Tudom, hogy  mind a ketten bajba keveredhetünk, de engem nem fog érdekelni, akkor is segíteni fogok neki! Valahol biztos van egy kulcs amivel ki tudom nyitni az ajtót.
A legtöbb szobát megnéztem ami nyitva volt, minden fiókot átkutattam, viszont nem találtam semmit. Már lassan a sírás határán voltam, hogy itt van egy barátom tudnák neki segíteni, megtudnám menteni, de én még is ilyen tehetetlen vagyok. Használhatatlan és semmire sem vagyok jó! Éreztem ahogy végig folyik egy könnycsepp az arcomon. Nem, nem most van itt az önsajnálat ideje, valamit tennem kell nem állhatok itt tétlenél és várom meg ahogy Sammel történik valami. Tovább akartam menni egy másik szobába megnézi, hátha ott találok valamit, de mikor megfordultam egy váratlan személlyel találtam szembe magam. A szőke hajú lány figyelt engem aggódóan. Vajon mióta lehet már itt? De ezek szerint az ő szobájukat nem szokták bezárni. Közelebb lépett hozzám, kezét a vállamra helyezte, majd szólásra nyitotta száját.
-Minden rendben? Segíthetek valamiben?-mosolygott rám kedvesen
-Sam... Sam itt van! A pincében valami vas ajtó mögött találtam rá, segítenünk kell neki, ki kell juttatnunk innen valahogy!-mondtam idegesen, arca ijedté vált, mikor felfogta szavaimat, hogy Sam itt van és elfogták.
-Tudom milyen ajtóról beszélsz, de az a kulcs nem itt lesz, Zayn mindig magánál tartja, este pedig nem tudom, hogy hova rakja.-hajtotta le a fejét.
-N-nem tudnád elvenni tőle, úgy hogy ne vegye észre?-dadogtam, mert elhiszem, hogy ez necces feladat lesz neki. Ha lebukna el nem tudom képzelni mit tenne vele Zayn, nem tudom hogy a többiek mennyire durvák e, de azt tuti hogy nem kíméletesek.
-Tudod mit? Nem érdekel mennyire kockázatos ez, akkor is segítenünk kell Samnek, nem fogom hagyni, hogy megöljék a legjobb barátnőmet! -mondta határozattan. -Holnap este mind a ketten kiszökünk megint és egyeztetünk Sammel, viszont te nem tudod hol van a bejárati ajtó kulcsa, mert az is kéne.
-Nem, de majd figyelem Niallt, nála biztosan van.-bólintott
-Egyébként a kocsiban még reggel nem fejeztük be a beszélgetésünket, mit is mondtál mit mesélt Sam?
-Elmesélte, hogy -kezdtem bele - az a Zayn nevű fiú még a te barátod volt és hogy mikor együtt voltatok akkor tűntél el. Kerestetett a rendőrökkel, de ők nem találtak téged. Nagyon féltett és ő nagyon jól tudta kinek a keze van a dologba.
-Talán veszélyesnek tartották Samet és ezért foghatták el?-nem legesen megráztam a fejem, miszerint én nem tudom - Én most inkább akkor megyek, majd holnap. - eresztett el egy mosolyt felém, majd ki ment a szobából. Tehetetlenül álltam tovább a szoba közepén, holnap nagy feladat vár ránk.-sóhajtottam- Vissza sétáltam a fiókhoz amit nyitva hagytam, mikor visszaakartam tolni szemet szúrt benne egy pisztoly. Kivettem azt, egy darabig nézegettem és azon töprengtem, hogy mi lenne ha magamhoz venném. Bármikor szükségem lehet rá, visszatoltam a fiókot, viszont a pisztolyt nem raktam vissza. Kinéztem az ajtón és leellenőriztem nincs e kint senki, mivel nem láttam senkit sem így kijöttem. Halkan becsuktam magam után az ajtót és visszamentem a szobámba. A fegyvert beraktam az ágy alá, majd úgy döntöttem, hogy most már lefekszem aludni, holnap pedig résen kell lennem és meg kell szereznem azt a kulcsot...